Hírlevél feliratkozás
Gratulálok, hogy megtalált ezen az oldalon.
Valószínű Önben is dolgozik a kíváncsiság.
Ki az, aki ezt az oldalt ajánlja?
Mitől lenne ez a jobb lehetőség?
Miben más, mint a többi lehetőség?
Nevem: Kávé Guru
Született: Kun László
24 éves vagyok.
Szeretném kiemelni, hogy fiatal életemet, egészséges életmódot folytatva, mindenekelőtt a sport határozta meg. Külker érettségi után kereskedelmi technikumban, még két évig marketinget és vezetői ismereteket tanultam. Iskoláim befejeztével, mint minden fiatal, szerettem volna kipróbálni magamat a nagyvilágban, saját erőmet és tudásomat felhasználva.
Itthon az lett volna a lehetőség, hogy havi 60-80 ezer forintért napi 8-10 órát robotoljak. Mikor lesz így pénzem szórakozásra, lakásra, autóra, s utána családalapításra? Milyen karrierem lesz?
Nekem ez túl hosszú időnek tűnt. Valami más kell!
A sors keze segítségével (barátaimmal), külföldön (Írországban) tudtam elhelyezkedni, ahol megtanultam az önálló életvitelt, bővíthettem a világszemléletemet és angol tudásomat gyarapítottam.
A rengeteg tanult dolog közt, felfigyeltem egy-két emberi szokásra, amelyek felkeltették az érdeklődésemet, és további időt fektettem tanulmányozásukba. Megfigyeléseim tárgya, az emberek mindennapjaiban használt fogyasztási termékek és élvezeti cikkek egészégre való jótékony hatása volt. Nem sokat találtam.
A rengeteg munka mellett, ahogy telt az idő, érezhetővé vált szeretteim, a család hiánya, s ez nagyban befolyásolta másfél év után a hazajövetelemet. Jó a sok pénz, de nem mindenáron.
Biztosan találok itthon is jó lehetőséget!
Régi barátaimtól érdeklődtem olyan üzleti lehetőségek iránt, amelyek minimális befektetéssel, a családomtól nem távol is végezhető munkával jár és lehetőleg térben és időben is kötetlen.
Több meghallgatás után, üzleti tanácsadóm (www.vagyonmentor.hu) hallott a 42 országban már ismert, de Magyarországon még forgalomban nem lévő gyógyhatású termékcsaládról. Szinte semmit nem tudtam erről, amikor beléptem. Néhány tőmondat, egy üzleti lehetőségről. Beszélt nekem a kávéról, egészségről, MLM-ről (hogy milyen jó ennek a cégnek a kifizetési terve, halmozódó pontrendszer, nincs szint visszaesés). Majd elhangzott a varázsszó, hogy mind ezt az INTERNET segítségével. Na ekkor elszállt a fantáziám, döntöttem, megcsinálom. Idehaza a világ kapui is megnyíltak előttem az interneten.
A sors kegye, hogy a szakdolgozatom anyagával lehetne foglalkoznom az életben is, ami nagyon nagy kedvet adott a termék kipróbálásához és forgalmazásához.
Ezek után elárulhatom, a kávé volt szakdolgozatom témája 2004-ben.
Gondoljon bele! Minden ember ismer kávéfogyasztókat, vagy maga is az. Számoljon! Mennyi ismerőse van? Belegondoltam és számoltam is. A kávé a második legjobban keresett ital a víz után és napi 1,4 milliárd csésze kávét szolgálnak fel naponta...
Összefoglalva:
Ezzel az üzlettel óriási lépést tettem céljaim megvalósulása felé.
Ön mit tervez magának? Itt egy eszköz a megvalósításhoz!
Célom:
Ma nem csak magamnak, hanem a világ fiataljainak szeretném bizonyítani, fiatal korban is megalapozhatjuk az életünket - életreszólóan!
Ha idáig elolvasta, észre vehette, hogy nem válaszoltam arra, hogy mitől jobb vagy más ez az üzlet. Ez sem véletlen. Ezek azok a kérdések melyet magának kell megválaszolnia és nem szeretném a saját véleményemmel befolyásolni. Azok az én válaszaim lennének. Engem az Ön válaszai érdekelnek! (Írja meg a blogban, vagy küldjön emailt!)
Remélem elegendő információt kapott ahhoz, hogy meghozza a legmegfelelőbb döntést.
Kívánok jó gondolkodást. Bízom benne, hogy találkozunk az Ön üzletében.
Üdvözlettel: Kávé Guru (Kun László (06 70) 382 0044))
e-mail: kaveguru KUKAC gmail.com
kaveguru
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.